Rólunk

A tető számunkra jóval több, mint az épület egy része.

a mániánk,

mert számunkra nincs olyan, hogy „átlagos tető”. Minden épületnél a tervezéstől az utómunkálatokig a legkisebb részletekre is odafigyelünk.

a szívügyünk,

mert mindent megteszünk azért, hogy hazánkban minél korszerűbb és minél jobb minőségű fedél kerüljön az emberek feje fölé.

az életünk,

hiszen a csapatunk és a családunk számára egyszerre jelenti a múltat, a jelent és a jövőt: szeretjük a terveket együtt tető alá hozni.

Egy mesterség – hét évtized

1. generáció: id. Horváth Ferenc, a brigádvezető

Nagypapám igen fiatalon megjárta a Don-kanyart, ami hatással volt az egész életére. 

A háború után a család minden vagyonát elkobozták és a megélhetésüket biztosító fűrésztelepet is államosították, így mindent a nulláról kellett újrakezdeni. 

A nagypapám ács-kőműves végzettségének köszönhetően szerencsére rengeteget dolgozhatott: szükség volt a tudására. Debrecenben a Nagytemplom környékén igen sok falban van benne a keze munkája. 

Eleinte egyik szintén ács testvérével dolgozott együtt, de szorgalmának és erőfeszítéseinek hála az ötvenes években brigádvezető lett.

Sosem volt magányos harcos, mindig is csoportban gondolkodott, az egyéni teljesítmény helyett a közösen elvégzett munkában hitt.

2. generáció: Horváth Ferenc, a cégalapító

Édesapám későn született gyermek volt, az ötödik a családban, de már kiskorától jelen volt az építkezéseken. Már egészen korán kapott ott neki való feladatokat, hasznos segéderő volt a felnőttek mellett.

Nem csoda, hogy műszaki végzettséget szerzett, és ő is az építőiparban kezdett dolgozni. 1985-ben önállósodott: sokakhoz hasonlóan ő is „maszek” (magánszektorban dolgozó) lett, folyamatosan voltak a csapatának megrendelései.

Éleslátásának, szorgalmának és folyamatos önképzésének köszönhetően a céget nem rendítette meg sem 80-as évek építőipari mélyrepülése, sem rendszerváltáskor tapasztalt további visszaesés sem. Mivel folyamatosan figyelte a szakmájában jelentkező szükségleteket és igényeket, és mindig megkereste azokra a legjobb megoldást, a cég az alapítás óta kiegyensúlyozottan működhetett és növekedhetett.

3. generáció: Horváth Dávid, a cégvezető

Édesapámhoz hasonlóan én is az építkezéseken nőttem fel, ahogy ő fogalmazott, „már öt éves korom óta vagyok munkatársa”. Az építőiparban vagyok otthon, nekem is műszaki végzettségem van, és itt dolgozni számomra a világ legtermészetesebb dolga. 

De ez számomra nem kényszerpálya: szeretem ezt a világot, ezt a munkát. Imádom felkutatni a legújabb technológiákat, kitanulni azok hátterét, és úgy átvenni egy-egy új rendszert vagy módszert, hogy az itthon is tökéletesen alkalmazható legyen.

Felmenőimhez hasonlóan én is maximalista vagyok: ha egy év alatt 130 tetőt építettünk, akkor azt vizsgálom, miért nem lett 140? Folyamatosan izgat, hogyan tudnánk jobbat és többet adni az ügyfeleinknek úgy, hogy az a cégnek, a csapatunknak is jó legyen.

Amire különösen büszkék vagyunk

Lindab

Alba Plaster Rekordok

Lassan 40 évesek leszünk, így a miénk legrégebbi hazai cég a tetőfedés területén. A tulajdonosok ráadásul több, mint 70 éves múlttal bírnak a szakmában.

Magyarországon a miénk a legnagyobb cég ezen a szakterületen: 6 brigádunk dolgozik folyamatosan és összesen 40 embernek adunk megélhetést.

Hazánkban a mi cégünkhöz köthető a legtöbb átadott tető: az elmúlt évtizedekben több mint 3500 épület kapott tőlünk új vagy felújított, minőségi tetőzetet.

Mi nemcsak hisszük, hanem tényleg tudjuk,
mennyire nem mindegy, milyen fedél van a fejünk felett.